Gyarmati Patrik

Gyarmati Patrikot (ig.sz. 000458, V-Konyak), a 2021. október 14-én lejátszott V-Konyak - Szerény Királyok mérkőzésen, Falvai Csaba játékvezető öt perces kiállítással fegyelmezte, TÉVESEN! A játékos sportszerűtlen viselkedése, cselekedetei - a játékvezetői jelentésben foglalatak és további, a találkozón jelen lévő tanúk, illetve DVKLSZ tisztségviselő vallomása alapján -, piros lapos kiállítást ért volna! A játékvezető jelentése kitér arra, hogy a vétkes a saját testi erejét használva, az ellenfelét "túlzott mértékű erőbevetéssel" felöklelte. Ezt önmagában is kiállítással köteles büntetni a játékvezető! Mindemellett, az ellenfél labdát birtokló játékosának a lábára, teli talppal is szabálytalan mozdulatot tett Gyarmati Patrik. Ez utóbbi ugyan célt tévesztett, de az egész cselekedete nagyfokú sérülésveszéllyel jár. Az esetet követően - mikor a labda már játékon kívül volt -, az ellenfél 19-es számú játékosával indulatból tovább "lökdösődtek" és alpári módon szidalmazták is még egymást, amit szintén piros lappal kellett volna szankcionálnia Falvai Csaba játékvezetőnek! Gyarmati Patrik tettét súlyos fegyelmi vétségnek ítéljük, ezért fegyelmi eljárás lett lefolytatva az ügyében. Továbbá megjegyzendő, cselekedeteivel nagyban hozzájárult a mérkőzés idő előtti beszüntetéséhez, és az azt követően a két csapat szurkolói és játékosai által egyaránt előidézett, játéktéren történő tömegjelenethez. Ezen esetnél Falvai Csaba szintén játékvezető hivatásbeli mulasztást követett el! (A vétkes játékosok csapataitól, a DVKLSZ Versenybizottsága 2021.10.15-ei ülésén büntetőpont levonását rendelte el - 'Bizottsági döntések' menüpont)

Gyarmati Patrikot a DVKLSZ Fegyelmi Bizottsága 10 soron következő szabadtéri bajnoki mérkőzéstől eltíltja. A DVKLSZ Fegyelmi Bizottsága az ítélethozatalkor figyelembe vette a játékvezetői jelentést, illetve - további tanúmeghallgatások mellett - a játékvezető az esettel kapcsolatban, következő nap szóban is meghallgatásra került. A játékos határozat ellen, 8 napon belül fellebbezéssel élhet a DVKLSZ Elnökségénél fellebbezési díj egyidejű befizetésével.

FONTOS: A V-Konyak csapatának a szabadtéri szezonból két mérkőzése maradt. Az eltiltott játékos az így majdan fennmaradó 8 mérkőzést, a 2022-es szabadtéri szezon során köteles letölteni. Esetleges eligazolásakor (ha 2022-ben addig nem lép pályára a V-Konyak csapatában) az átigazolásának a napjától számítandó az eltiltás folytatása.