Debreceni Péter

Debreceni Pétert (ig.sz. 001041, Real Team Legends) a 2022. május 30-án lejátszott Db Labor-Dentofit - Real Team Legends mérkőzésen, a játékvezető második sárga lap után, piros lappal kiállította. Mindkét sárga lapját reklamálásért kapta. A piros lap felmutatását követően a következőket mondta Szilágyi Zoltán játékvezetőnek: "Te szemét csaló, szopd le őket" - az ellenfelet. A játéktér környékét vonakodva hagyta el ezt követően, majd a találkozó folyamán újból is visszatért még oda, zavarva a találkozó zavartalan lefolyását. A fegyelmi tárgyaláson Debreceni Péter meghallgatásra került. Vallomása és a játékvezetői jelentés alapján hozta meg döntését a DVKLSZ Fegyelmi Bizottsága. Debreceni Pétert a Fegyelmi Bizottság 4 soronkövetkező mérkőzéstől eltíltja. A játékos határozat ellen,  8 napon belül fellebbezéssel élhet a DVKLSZ Elnökségénél fellebbezési díj egyidejü befizetésével.

Kiegészítésként: a DVKLSZ Fegyelmi Bizottsága a Játékvezetői Bizottság felé továbbítja a Real Team Legends azon kérését, hogy a jövőben Szilágyi Zoltán játékvezető ne vezessen nekik mérkőzést a bajnokságban. A csapat véleménye szerint az ellenfél irányába történő elfogult játékvezetés az, ami ezen kérésüket indokolja.