Molnár Zoltán

Molnár Zoltánt (ig.sz. 000543, DebrecenLabor-Phoenix SE), a 2024. augusztus 26-án lejátszott DebrecenLabor-Phoenix SE - Tbutoroutlet.hu mérkőzés 45. percében a játékvezető piros lappal kiállította. A vétkes játékos az első félidőben már kapott egy sárga lapot reklamálásért. A 45. percben mikor ellenfelét hátulról, felelőtlenül gáncsolta, megkapta második sárga lapos figyelmeztetését, és piros lappal kiállt. A játékteret ezt követően - a játtékvezetői jelentés szerint - vonakodva hagyta le. A játék újraindítása után pedig többször meg kellett miatta állítani a mérkőzést, mivel egy szurkolóval konfliktusba keveredett. Molnár Zoltán eltíltása optimális esetben 3 mérkőzés lett volna (1 - maga kiállítás; +1 a vonakodva elhagyott játéktér; +1 a kiállítást követő fegyelmezetlenség, sportszerűtlenség;) A vétkes esetében ugyanakkor a DVKLSZ Fegyelmi Bizottsága súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy egy éven belül (ezt megelőzően 2023. szeptember 20-án és 2024. június 12-én) harmadik alkalommal lett kiállítva. Molnár Zoltánt a DVKLSZ Fegyelmi Bizottsága 5 soron következő szabadtéri bajnoki mérkőzéstől eltíltja. A játékos 8 napon belül fellebbezéssel élhet a határozat ellen, a DVKLSZ Elnökségénél fellebbezési díj egyidejü befizetésével.