Tóth Csaba

Tóth Csabát (ig.sz. 000253, Young Boys) a 2025. február 16-án lejátszott Athos '04 FC - Young Boys bajnoki mérkőzésen a játékvezető piros lappal kiállította. A vétkes, az ellenfelével szemben - a játékvezetői pótjelentés szerint - "túlzott mértékű erőbevetéssel" szabálytalankodott. Sérülést nem okozott. A piros lap felmutatását követően a vétkes a döntést nem akarta elfogadni. A DVKLSZ Fegyelmi Bizottsága az esettel kapcsolatban több tanút is meghallgatott, az ellentmondások okán. A vizsgálat igazolta, hogy a játékvezetői jelentésben foglaltak több esetben hiányosak, esetenként tévesek. Tóth Csabát két soron következő műfüves terembajnoki mérkőzéstől eltiltja. Továbbá rögzíti, hogy Tóth Csaba kiállítást követően tanusított viselkedése, miszerint magához vette az igazolását, s azt felszólításra sem volt hajlandó átadni a játékvezetőnek, messze nem sportemberi magatartás. A játékos határozat ellen, 8 (munka)napon belül fellebbezéssel élhet a DVKLSZ Elnökségénél fellebbezési díj egyidejű befizetésével.